Kirándulótipp: Visegrád gyerekekkel

Kirándulótipp: Visegrád gyerekekkel

Múlt vasárnap késő nyári idő volt, hétágra sütött a nap, harminc fokot lehetett mérni, de mi valahogy mégsem éreztük azt, hogy strandidő lenne, így inkább egy családi kirándulás mellett döntöttünk, mintsem hogy a Balatonra mentünk volna. A tervünk az volt, hogy elautózunk Visegrádra és egész nap bobozunk, aztán megnézzük a várat. És nagyon jól tettük, hogy oda mentünk, mert szuper klassz dolgokat lehetett ott csinálni. Elképedve láttuk, hogy a négy és fél éves kisfiúnk – aki egyébként száz méternél többet önállóan, saját lábon menve soha sehol nem tesz meg; nyilván mert apa nyakában utazni sokkal könnyebb – úgy vágtatott előre, mint akit puskából lőttek ki. Imádta a vár minden szegletét! Legalább ezernyolcszázszor hallottuk az „Ez mi?”, „És ez mi?” kérdéseket, mert minden érdekelte a legelső sziklától a legutolsó páncélzatig.   A kilátás A visegrádi vár Budapesttől mintegy negyven perces autóútra fekszik, kilométerekben számolva talán 40-50 km lehet. A bob pálya mellett 1000 Ft-os napidíj ellenében lehet parkolni. Megérkezve nem volt más dolguk, mint kiállni a sort, hogy jegyet tudjunk venni a bobozáshoz. Ez kb. fél órás várakozási időt jelentett, még szerencse, hogy épp a jegypénztár mellett üzemel egy fagyizó, így gyorsan elment az idő, hiszen meg kellett birkózni egy jó nagy adag csavaros fagyival. 😀 Következett a bobozás, háromszor kellett csúsznuk, mert egy csúszás nem csúszás, anya! Nézzétek csak, ennyire jó volt! 😀   Itt már nagyon izgultunk, hogy mi lesz!   Hamar utolértük apáékat is…   Indulás! Aztán következett az erdei kirándulás. Negyed óra az erdei ösvényen és meg is érkeztünk a várhoz. Közben nem győztünk ámuldozni, hogy mióta is ilyen szép innen az erdőből a kilátás??? El...
Tűzijáték 2016

Tűzijáték 2016

Ha augusztus 20-a, akkor az a magyar államalapítás ünnepe. Idén sajnos nem hétköznapra esett, de sebaj, mi így is vártuk nagyon. Minden évben ki szoktunk menni a gyerekekkel augusztus 20-án a tűzijátékra Budapesten, de eddig egyszer sem sikerült olyan klassz helyről néznünk, mint most. A korábbi években a gyerekek még nagyon picik voltak és féltünk a tömegtől, idén viszont egy szuper kirándulási programnak fogtuk fel a dolgot, felmerészkedtünk a Budai várba és nagyon nem bántuk meg, mert ezt láttuk:   Közel volt, de mégsem volt túl hangos, és mindent láttunk, mert nem állt előttünk a tömeg, ahogyan az előző években a Margit-hídról nézve szinte minden alkalommal. A gyerekek onnan még apa nyakában ülve sem láttak soha semmit. Idén nagyon bejött a program. Imádták ezt az égi csodát ilyen közelről nézni a gyerekek! 🙂   Egy kis érdekesség: A feljegyzések szerint a maiakhoz hasonló első tűzijátékok egyikét Kínában tartották a XII. században. Európában a reneszánsz korszakban jelent meg, Magyarországon pedig Mátyás király esküvőjén tartottak először tűzijátékot.   Nézd meg magad te is a 2016. augusztus 20-i tűzijátékot a videón! 3gSY13p9c8o...
Kirándulótipp: A Vácrátóti Botanikus Kert

Kirándulótipp: A Vácrátóti Botanikus Kert

Ki mondja, hogy kirándulni nem lehet gyerekekkel? Már hogyne lehetne! Nagyon is lehet! A hétvégén a Vácrátóti Botanikus Kertben jártunk, ahol 13.000 különböző növényfajt láthattunk. Ez a hely Magyarország legnagyobb arborétuma. Bár nem tavasszal mentünk, amikor is minden bizonnyal a látvány még szebb, azért így sem ért minket csalódás. Budapesttől körülbelül negyven perces autóútra fekszik Vácrátót, ahol megtalálható ez a több mint 180 éves növénypark, hazánk egyik legfajgazdagabb élőnövény gyűjteménye. Minden évszakban lebilincselő látványt nyújt ez a 27 hektáros terület. Hangulatos sétautak, apró tavacskák, mohákkal benőtt sziklák, különleges növények és a természet sok-sok apró csodája várja egész évben az idelátogatókat.     És hogy mit lehet csinálni gyerekekkel ebben a parkban? Mi mást, mint rengeteget sétálni, minden egyes növényt szemügyre venni, kacsákat kifigyelni, amint úszkálnak a tóban. Az üvegházban kész kaland az egzotikus növények között felbukkanó gyíkokat megpróbálni elkapni. De a kakaó- és a banánfák megismerése is nagyon klassz program még a gyerekeknek számára is.     A sétánk egyik legizgalmasabb pontja volt a kis erdei malom, mely egyenesesen mintha a Jancsi és Juliska című meséből bukkant volna fel, annyira mesebeli látványt nyújtott. Hát még a mellette fekvő mohás sziklákkal szegélyezett apócska barlangszerű átjáró, mely egyenesen a tópartra vezetett. Egész egyszerűen imádták a gyerekek.   Az erdei házikó   A malom   A kis barlang Mi a növények felfedezését már út közben elkezdtük. Észrevettünk az út mellett egy napraforgó ültetvényt és egy közvetlenül mellette fekvő búzamezőt. Mondanom sem kell, hogy meg kellett állnunk egy kicsit körülnézni.   Napraforgók között   Növényvizsgálat a búzamezőn Belépőjegy árakról, nyitva tartási időről bővebb infót az alábbi linken találtok: http://www.botanikuskert.hu/     Még néhány...
Bokod, a meseszép magyarországi úszó falu

Bokod, a meseszép magyarországi úszó falu

Már korábban is osztottam meg a Facebook oldalamon képeket a Bokodi tóról, most viszont újra rátaláltam a fotókra a laptopomon, és gondoltam, megér ez a mesebeli hely egy posztot, hátha ti is kedvet kaptok ellátogatni ide. Számtalan csodás képet találtam Bokodról az interneten mielőtt ellátogattam a családommal erre a Komárom-Esztergom megyei kis településre. Bár tudom, hogy a Google keresőben található képeket nem kicsit photoshoppolják, ez nyilvánvalóan a Bokodi tónál készült képekre is igaz, a cél gondolom, hogy minél misztikusabb és titokzatosabb helynek tűnjön ez a parányi magyarországi úszó falu. Meg az, hogy a művész kifejezze, hogy milyen szuper dolgokra is képes a képzelete, ami önmagában is csodálatos. Nyilván tudtam, ha ellátogatok ide, nem az ilyen extra-szuper fotókon látottakat látom majd viszont, de ami azt illeti, amit láttam, az élőben, Photoshop nélkül is gyönyörű volt. Az egész helynek megvan a maga varázsa. Igaz, nem profi fotós készítette ezeket a képeket, amelyeket most megosztok, csak én, de remélem, így is élvezetes lesz megnézni őket. Annyi azért biztosan látható, hogy érdemes egyszer a saját szemetekkel is látni ezt a helyet. A többi meg csak a képzeleteken múlik. Bokod az utóbbi időben óriási hírnévre tett szert, sokan, még külföldön is ámulva nézik a fotókon a tóra épült, cölöpökön álló házakat. Egyre több turista árasztja el a tó környékét, hogy megörökítsék a hely szépségeit. A sétánk során mi is sok kirándulóval, nézelődő fiatallal találkoztunk, még esküvői fotózást is láttunk.   Jó, ha tudod, hogy Bokod Budapesttől körülbelül 90 km-re fekszik, autóval mintegy 1,5 óra alatt könnyedén megközelíthető. Bár nem autópálya vezet odáig, mégis nagy kaland nekivágni az útnak. Mivel hétvégi kirándulásról volt szó, ezért mi...
Kirándulótipp: az Aggteleki cseppkőbarlang

Kirándulótipp: az Aggteleki cseppkőbarlang

Tudtam, hogy szép, de hogy mennyire azt nem is sejtettem, amíg el nem látogattam a minap a kislányommal, Rékával a Baradla-barlang aggteleki szakaszába, azaz közismertebb nevén az Aggteleki cseppkőbarlangba. 1995 óta az UNESCO Világörökség része mind a terület magyarországi mind pedig a szlovákiai oldala. Trianon óta a felszín alatt rejtőző csodálatos barlangrendszer ugyanis két országból is megközelíthető. Aki ellátogat ide, biztosan nem fog csalódni a látványban akár melyik túrát, illetve bejáratot is választja. A barlang egyik magyarországi bejárata   Az Aggteleki Nemzeti park Észak-Magyarország karsztvidékén a Sajó és a Hernád folyó között helyezkedik el, nem messze Kazincbarcikától. Budapestről mintegy két és fél óra alatt kényelmesen megközelíthető. Hétvégi kirándulós úticélnak tökéletes még gyerekekkel is. Nem elhanyagolható a tény, hogy milyen bámulatosan szép erdei út vezet Aggtelekig. Végig amíg vezettem azon gondolkodtam, hogy vajon, hogy lehet, hogy ez a vidék ennyire érintetlen tudott maradni, és vajon, miért nem hemzsegnek itt sokkal nagyobb számban a turisták. Érthetetlen!   Az út odafelé   A térséget körülbelül 230 millió évvel ezelőtt képződött kőzetek építik fel, bennük alakultak ki a terület világhírű barlangjai és egyéb karsztjelenségei. A barlangrendszer csak vezetővel látogatható. Óránként indulnak csoportok a Jósvafői bejárattól a Baradla-barlangba, mi is innen kezdtük meg a túránkat. A legrövidebb túra időtartama körülbelül egy óra. Ez idő alatt egy kilóméter hosszan kényelmesen végig lehet sétálni a barlang egy szakaszán. Ha valakinek több ideje van, bátran vállalkozhat hosszabb túrára, nem fogja megbánni!   Hét évesen is érdekes a barlang   A barlangban évszaktól függetlenül állandó tíz fokos hőmérséklet van, ezért érdemes meleg ruhával készülni. Az ősemberek sok ezer évvel ezelőtt már felfedezték maguknak és menedékként, lakhelyként használták a...